VÁROS

TURIZMUS


Az új Duna-hídról

Az új Duna-híddal kapcsolatban sok kérdéssel fordulnak hozzánk a polgárok, mivel akadnak olyanok is, akik félretájékoztatják a lakosokat és valótlanságokat terjesztenek. Ezen kívül sajnos arra is akad példa, hogy néhányan politikailag próbálják meg ellehetetleníteni a projektet.  A mellékelt dokumentumok nyilvánosságra hozatalával szeretnénk ismertetni azt a valós állapotot, amiről a fejleményekkel kapcsolatos polgármesteri sajtótájékoztatón beszéltek.

Ľubomír Vážny miniszter leveléből kiderül, hogy a Szlovák Köztársaság Közlekési és Távközlési Minisztériuma készíttete el azt az elemzést, mely alapján az új híd elhelyezését városunk nyugati részében határozták meg. 

Milan Belica, a Nyitra megyei önkormányzat elnöke arról tájékoztat levelében, hogy megszavazták, és a Nyitra megyei önkormányzat területfejlesztési tervébe beépítették az új híd elhelyezkedését városunk nyugati részében.
A magyar szakminisztérium levele (1. oldal, 2. oldal) megerősíti a szerződés kidolgozásának tényét és a híd elhelyezését városunk nyugati részében.

A szlovák-magyar vegyesbizottság tárgyalásáról az Aktualne.sk honlap tájékoztatott.

Az új komáromi híd megépítése valamint annak helye nemcsak Komárom területfejlesztési tervében szerepel, hanem  Nyitra megyei önkormányzat területfejlesztési tervében, de az országos területfejlesztési tervben (Koncepcia územného rozvoja Slovenska) is megtalálható. Ezek  nyilvános és könnyen hozzáférhető dokumentumok. 

Mindenki eldöntheti, hogy érdemes-e jó hírként és örömmel kezelni a  tényeket, vagy pedig a valóságon megsértődve lázítani a fejlesztések megvalósulása ellen.
 

Vegyen részt egy virtuális repülésen a leendő komáromi hídnál!