VÁROS

TURIZMUS


Díjazták a legjobb sportolókat

A Tiszti pavilon dísztermében fogadták a város vezetői az elmúlt év legjobb sportolóit. 2009 is sikeres év volt a városunkat is képviselő sportolói életében. Hogy mennyi sikeres sportág van városunkban bizonyítj a díjazottak listája, jellemzése is. Gratulálunk!


BOROS LÁSZLÓ
    A STEP sportegyesület Kenguru kosárlabdacsapatának tizenegyesztendős tehetsége. Példaértékű játékával nagy mértékben hozzájárul az egyesület „ifjúsági mini“ és „idősebb mini“ csapatainak sikeréhez, mindkét csapatnak jók az esélyei a szlovák bajnokságba való bekerülésre. Laci fiatal kora ellenére kiváló pontszerző, az ifik közt ő büszkélkedhet a legjobb - huszonhármas átlaggal. Edzője Richard Kajtor.

BÖLCSKEI CSABA
Háromszoros szlovák bajnok, a Spartak Ökölvívó Egyesület tagja. Személyében az egyik legtehetségesebb hazai ökölvívó reménységet tisztelhetjük. A tavalyi év folyamám 14 mérkőzésen küzdött, ebből tizenkettőt meg is nyert. Sikeresen szerepelt a kiskunhalasi nemzetközi bajnokságon Magyarországon: győztesként tért haza. Győrfi György edző szerint Csaba személyében becsületes, felelősségteljes és tehetséges sportolót ismerhetünk meg, főként kitartásával és harciasságával tűnik ki.

DEMIN VIKTOR
    A 17 esztendős tehetség tavaly kitűnően szerepelt a Komáromi Kajak-Kenu Klub és az ország képviseletében. Kajak egyesben 1000 méteren országos első lett, 500 méteren másodikként végzett, de ugyanúgy második lett a kajak négyes tagjaként mint az 500, mint az 1000 méteres távon. Az általa vezetett a kajak négyes a pőstyéni nemzetközi versenyen első helyen ért célba, az olimpiai  reménységek  versenyében pedig 500 méteren a 8., 1000 méteren a 9. helyen végzett. Edzéseit Polhammer László vezeti.

DOMJÁN ZSOLT
    2009 óta az 1. Komáromi billiárd klub vendégjátékosa, már 10. alkalommal szerzett orzságos bajnoki címet. 18 éves koráig 5 éven keresztül volt a különféle diák és junior kategóriákban szlovák válogatott, s ezekben több országos bajnoki címet szerzett. Tavaly az Európa-bajnokságon a dícséretes 9. helyen végzett. Edzője édesapja, Domján Zsolt.

DRAGÚŇ MARIAN
    A Delta úszóklub tehetséges sportolója 2009  több hazai és külföldi nemzetközi versenyen vett részt. A téli Muži Open versenyen egy második, egy negyedik és egy ötödik helyezést ért el. Dícséretesen képviselte városunkat a 41. brünni nagydíjon is, ahol két nyolcadik helyezést gyűjtött be. Minden eredményét mellúszásban érte el. Edzője Knihár Mihály.

A SPARTAK TENISZKLUB LÁNYCSAPATA
        A komáromi Spartak Teniszklub lánycsapatát, Lenka Stará, Fonód Lilla és Nicol Nagyová alkotják. A kilencéves teniszezőlányok tavaly részt vettek a majd száz csapatot csatasorba állító Gyermek-FED Cup viadalon, s az októberi pozsonyi országos döntőn Szlovákia 12 legjobb csapata között a negyedik helyen végeztek, Lenka Stará pedig az egész országos döntő legeredményesebb játékosa lett. Lenka emellett több egyéni sikert is elért, hiszen két-két verseny nyert Csehországban és Pozsonyban, de versenyt nyert Komáromban is. A teniszen kívül az úszásban is kimagasló eredményeket ér el, ahol a KomKo klub színeiben a handlovái országos versenyen egy arany és egy ezüstérmet nyert, valamint Eperjesen is több értékes helyezést szerzett. Az úszóklubban az edzője Štefan Peťkovský.
A teniszcsapat további tagjai szintén szép sikereket értek el egyéni versenyeken is: Fonód Lilla versenyt nyert Komáromban, Léván és Budapesten, kétszer lett második Brünnben, és a pozsonyi Právnik teniszklub mesterversenyén pedig 4. lett. Nicol Nagyová a második helyen végzett Léván, és harmadik lett a komáromi versenyen. A lány teniszcsapat edzői Igor Jarábek a  Kováč Zoltán.

ÉDES ZSÓFIA
    A komáromi sakkcsapat sikeres tagja úgy a második, mint a 3. ligában. Tavaly az országos bajnokságon egyéniben 2. helyet szerzett, a rapidsakkban pedig a 3. lett. Az Európa-bajnokságon 72 induló között az elismerésre méltó 34. helyen végzett, a törökországi világbajnokságon pedig 102 sakkozó konkurenciájában a 33. helyet szerezte meg.  Minden feltétel adott ahhoz, hogy rövidesen sikeres tagja lehessen az országos női sakkválogatottnak. Edzője Kukel Imre.

FERENCZ DÁVID
    A Spartak Komárno kadett röplabdacsapatának kapitánya, amelyik  4. helyen végzett a szlovák bajnokságon.  Jelenleg a 2. helyen tanyáznak, és amennyiben ezt  a helyezést sikeresen megtartják, úgy az országos bajnoki címért csatázhatnak. Dávid a felnőtt férficsapatban is játszik, amelyik az 1. ligában tavaly a 4. helyen végzett. A strandröplabda-versenyeken mind a kadett, mind a junior kategóriában bejutott az országos döntőbe.  A budapesti nemzetközi röplabdaversenyen a legsokoldalúbb játékosnak választották meg. Edzői Jobbágy Lajos és  Németh Ödön.

FIALOVÁ BARBORA
    Az ABC Karate Klub tizenkétéves tagja tavaly első lett a szlovák kupa küzdelmeiben, az országos bajnokságon pedig a 3. helyet szerezte meg. A Kerületi karateszövetség bajnoki címével is büszkélkedhet, de ezen kívül további öt első, három második és két harmadik helyezést szerzett különféle országos versenyeken. Kiválóan helytállt a Kachi Cup és a Galanta Cup versenyein, ahol aranyérmet szerzett. Edzője, Peter Máťa szerint Barbora felelős hozzáállású, szerény és önfeláldozó sportoló, aki példásan képviseli klubját a különböző versenyeken.

HOSZNÉDL NORBERT
    2001 óta tagja a Spartacus Birkózóklubnak, melynek elnöke Kúr Károly szerint az alacsonyabb súlykategóriákban Norbert országos szinten is a legjobbak közé tartozik. A kötöttfogású birkózásban több országos címet szerzett különböző korosztályos versenyeken. Tavaly országos bajnok lett a juniorok és a szeniorok között is, és a törökországi világbajnokságon a dícséretes 23. helyet szerezte meg. Edzője Lengyel Károly.

LEHOCZKÁ MONIKA
    A Komáromi Lány Röplabdaklub tagja egyúttal a kadétok csapatában is játszik, amelyik szuverén módon vezeti a juniorok versenyét.  Mónika a legjobb védekező játékos, és komoly eséllyel pályázik a válogatottságra is. Több belföldi és külföldi versenyen érdemelke ki a legjobb mezőnyjátékos díját.  Edzői Dr. Óváry András és Milan Žibrita.

POLOVIC KRISZTIÁN
    Tehetségét bizonyítja, hogy tagja s egyben legjobb góllövőjátékosa volt a Komáromi Víziladba Klub „diákaranycsapatának“. Tizenötévesen beválasztották az országos junior válogatott keretbe, valamint a klub szenior csapatába. A junior csapattal tavaly a horvátországi Sibenikben 13. helyen végzett a világbajnokságon, ahol a leggólerősebb játékosok közé tartozott. Jelenleg vendégjátékosként játszik az egyik legpatinásabb magyarországi klubban, a Budapesti Honvédben. Edzője Fazekas István.

SÁK ANDREJ
    A Cassone Karate Klub tizenhét esztendős tagja már 6 éves kora óta látogatja a klub edzéseit. A tavalyi szezon több figyelemreméltó sikert hozott számára, többek közt Besztercebányán megnyerte a federációs kupát, Púchovban pedig első lett a kata és a kumite kategóriákban is. Az Olaszországban tartott világbajnokságon megvédte tavalyi elsőségét, és ismét világbajnok lett a juniorok közt a Karate Point és Kumite kategóriákban, de ezeken kívül még két bronszérmet is szerzett. Edzője Santus Albert.

SZABÓ JÁNOS
    A Lodiar Vízimotoros Klub ifjú tehetsége az elmúlt évben több országos versenyen is részt vett. A szlovák bajnokságon az előkelő  4. helyen végzett, a szlovák kupában pedig az 5. lett. A klub elnöke, idősebb Szórád Rudolf is különösen büszke az Európa-bajnokságon elért 10. helyezésére. Tehetségét több külföldi versenyen is megcsillogtatta, így például a csehországi Jedovnicében is, ahol a dícséretes 10. helyen végzett. Edzője  ifjabb Szórád Rudolf.

Nézze meg az eseményen készült videót!