VÁROS

TURIZMUS


Kilenc tematikus park épül a régióban

Szeptember elején volt a nyitó tájékoztatója a CULTPLAY projektnek, mely 10 város összefogásával jött létre, és aminek köszönhetően közel 2,9 millió eurós keretből kilenc különles interaktív játszótér épül.
A tervek szerint olyan tematikus parkok épülnek, amelyek a kulturális és épített örökséget is bemutatják, szellemi és fizikai kikapcsolódásra is lehetőséget kínálva. Kilenc városban – Érsekújvár, két Komárom, Ógyalla, Gúta, Vágsellye, Tata, Kisbér és Oroszlány – valósulnak meg ezek az egyedi interaktív játszószigetek, Szőgyénben pedig egy mobil színpadot helyeznek el. A játszóterek a legmodernebb technológiával készülnek, a legtöbb helyen a szomszédos város egy ismert építményét formálják. Kivételt képez Érsekújvár, ahol ilyen formában a lerombolt várukat keltik életre.
Két Komárom viszont az erődöt cseréli ki, az északi részre a Csillag erődöt formáló több mint négy méter magas és 20 méter széles építmény kerül, melynek értéke megközelíti a 250 ezer eurót. A teljes költségvetés 360 ezer euró, mivel több dolog egészíti ki a teret. Dél-Komáromba az Öreg- és Újvár mása kerül. Mobil applikáció is készül, melynek segítségével különböző fejtörőket lehet megoldani, de az eredeti építmény történetéről is információhoz juthatunk. Ugyancsak lehetőséget kínál a további parkok felfedezésére, így elcsalogatva az érdeklődőket a szomszédos városokba.
„Fontos, hogy a mai fiatalok is minél többet megtudjanak az ilyen örökségekről. Ez a park egy jó kombinációja a kikapcsolódnak és a tartalmas szórakozásnak, helyi családoknak és turistáknak egyaránt. A széles régióban egy különlegesség” – mondta el Stubendek László polgármester. Európa jövője a régiók szoros baráti együttműködése. A Cultplay-parkok nemcsak a turizmusra vannak jó hatással, de saját településeink határain túlmutatva megismertetik fiataljainkkal partnereink jelenét és múltját is. Érsekújvár a projekt vezetőjeként játszóterével elsősorban saját múltjára fókuszál: bár a várunk sajnos nem maradt fenn, a Cultplay-játszótérrel az éled majd újjá - hangsúlyozta Érsekújvár alpolgármestere, Nagy Dávid. 
A projekt, melynek teljes költségvetése 2 874 016,9 EUR, támogatója az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program. Az európai régiófejlesztési támogatási alap ennek 85 százalékát fedezi, amihez jön 10 százalék állami hozzájárulás és 5 százalék önrész.
„Minden önkormányzat számára fontos, hogy gyarapodó legyen a közösség. A kényelmesebb családalapításhoz és a neveléshez fontosak az ilyen parkok. Komáromban ezért is kapott kiemelt szerepet a játszóterek építése ebben az évben, a jelentős költségvetési forrás mellett több külső – pályázati és szponzori – támogatta ezt a célt, aminek köszönhetően fokozatosan újulnak meg a korábban elhanyagolt játszóterek, de újak is épülnek” – tette hozzá Keszegh Béla alpolgármester.
Gúta polgármestere, Horváth Árpád elmondta, hogy minden évben felmérik a lakosság körében, hogy mi az emberek véleménye, mire mutatkozik a legnagyobb igény, s a játszóterek rendszerint kiemelt helyen szerepelnek ezen összevetésekben. Bár Gúta nem rendelkezett kővárral, földvár található volt a város területén. Büszkék arra, hogy a Cultplay-projekt legnagyobb építménye, Tata várának rekonstrukciója városukban épül fel. 
Sinkovics Zoltán (Kisbér): Városunkban már található egy makettpark, ahol Magyarország legnagyszerűbb épületei épülnek fel.  Gúta fahídjának rekonstrukciója kiválóan illik majd e már meglévő koncepcióba. Turi Bálint (Dél-Komárom): Komárom az erődök városa. A tematikus parkoknak köszönhetően Dél-Komáromban   az észak-komáromi Öregvár, míg odaát a dél-komáromi Csillag-erőd jelenik meg. A projekt a játszótéri funkción túl kiváló idegenforgalmi vonzattal, ismeretszerzési lehetőségekkel is bír. 
A tematikus parkok közül az ógyallai fog még idén ősszel megépülni, a többi a hosszabb közbeszerzési folyamat miatt jövő tavasszal készül el. Bővebb információ az egyes parkokról a www.cultplay.eu honlapon található.