VÁROS

TURIZMUS


Kormányfők mutatták be az új Duna-hidat

Magyarország és Szlovákia miniszterelnöke mutatta be az új Duna-hidat a nyitórendezvényen. A város vezetése is találkozott a kormányfőkkel, megköszönve a város támogatását. Október 17-én került sor az új Duna-híd építésének nyitórendezvényére, amelyen Orbán Viktor és Robert Fico kormányfők is részt vettek. A két vezető közösen mutatta be az új híd látványtervét. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy a Duna nem elválasztja, hanem összeköti a két országot. Robert Fico kormányfő beszédében a jó magyar-szlovák kapcsolatokat emelte ki. A rendezvényt követően a város vezetése is találkozott a kormányfőkkel. A szlovák kormányfő az erődről kapott egy kiadványt. Stubendek László polgármester ezzel akarta megköszönni, hogy a szlovák kormány az erődöt a kiemelt műemlékek közé sorolta, ennek köszönhetően újabb támogatás, 550 ezer euró érkezik Komáromba a tetőszerkezet felújítására. Orbán Viktornak a város vezetői a komáromi focistadionra megítélt támogatást köszönte meg város vezetése. A magyar kormányfő egy névre szóló KFC mezt kapott hatos számmal, utalva a közel hatmillió eurós támogatási összegre. A polgármesterrel folytatott beszélgetés során az is kiderült, hogy Orbán Viktor jól ismeri a komáromi klub 117 éves történetét és hátterét.