VÁROS

TURIZMUS


Új bringaút a láthatáron

(2009. június 30.) Bringások gurultak be városunk főterére, a Klapka térre. A fiatalok Pozsonyból indultak és útjuk célja Budapest. Természetesen más célja is van ennek a rendhagyó kerékpártúrának. A „sportemberek” a négy napos út során hogy kötetlen beszélgetések keretén belül személyesen válaszolnak a településeket érintő kérdésekre, további tájékoztatást nyújtva ezzel a magyar-szlovák határ menti területeken elindult együttműködésekről. Az kooperációk a  korábbi INTERREG-program keretében valósulnak meg, amely 2007-2013 közötti folytatásaként – a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program néven fut Európa uniós források felhasználásával. A program fejlettsége és a pályázatok iránti nagyszámú érdeklődés miatt a program Közös Szakmai Titkársága elérkezettnek látta az időt, hogy biciklire pattanva végigtekerje a határszakasz egy részét, és személyesen is meglátogassa partnereit és potenciális pályázóit.
A biciklitúra megkoronázását jelentette a sajtótájékoztató, amelyre városunkban került sor. Itt a program vezetői összefoglalták az első pályázati felhívás tapasztalatait, bejelentették a második pályázati felhívást is. Számunkra azonban volt egy fontosabb bejelentés is: a program segítségével kerékpárút épül ki városunk és Dél-Komárom között. Az út a Holt-Vágot köti majd össze a Monostori Erőddel. A sajtótájékoztatón részt vett Hortai Éva alpolgármester is, aki üdvözölte a vendégeket és megköszönte a támogatást.