VÁROS

TURIZMUS


Európai únió a pénzügyi válság elleni harcban - fór

2011. szeptember 30-án 10.00 órai az Európa Parlament szlovákiai és magyarországi tájékoztató irodáinak szervezésében kezdettel kerül sor Komáromban (Magyarország) az Arany János u. 17. sz. alatt az „Európai Unió a pénzügyi válság ellen“ elnevezésű polgári fórumra.  
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a véleménycserére az Európa Parlament képviselői valamint a szlovák és magyar szervezetek, intézmények képviselői és egyéb szakértők között az unió rendelkezésére álló eszközökről, amelyek a pénzügyi válság következményeinek enyhítésére szolgálnak. A párbeszédet minden bizonnyal értékes gondolatokkal gazdagítják majd azok a  tapasztalatok, melyeket Magyarország a tavalyi uniós elnökség ideje alatt szerzett.
A fórum arra is hivatott, hogy bebizonyítsa: a szomszédos államok polgárai és politikusai tudnak békésen és konstruktívan eszmét cserélni a számukra kapcsolódási pontokat jelentő témákról.
A rendezvényen részt vesz Észak-Komárom polgármestere, MUDr. Anton Marek, valamint Dél-Komárom polgármestere Molnár Attila is, akiknek példája jól bizonyítja a szomszédos városok és szomszédos országok jó kapcsolatát.
A rendezvényre szeretettel várjuk városaink lakosait, vállalkozókat, diákokat valamint minden kedves érdeklődőt.